• Andrea

Sikeres volt a IV. Ökoindustria kiállítás


2015 október 14-16 között került megrendezésre a IV. Ökoindustria kiállítás. A Millenális területén közel 70 kiállító vett részt.

A korábbiakhoz hasonlóan 6000 látogatóra számított a szervezést lebonyolító KSZGYSZ. Az ideérkezőket több program fogadta. Az előadások között volt települési hulladékok kezelésével, zöld ipari innovációkkal, hulladékokból energia nyerésével kapcsolatos is.

A programok lebonyolítására a különtermek mellett az Ökokávézó biztosította a helyszínt. Az Ökokávézó a kiállítói tér emeletén kapott helyett. A finom, Fairtrade kávé elfogyasztása mellett lehetőség nyílt egyfajta közösségi térként is használni a kávézó területét. 20-30 fő kényelmesen elfért egy-egy kötetlen üzleti beszélgetés erejéig.

Természetesen az idén ismét klímabarát rendezvénnyé vált a kiállítás. A három napos rendezvény CO2 kibocsátását egy kínai szélpark segítségével ellentételezte a szervező. Kínában Hebei Yuxianban található a szélpark, ahonnan a KSZGYSZ Verified Carbon Standard(VCS)

besorolású carbon crediteket vásárolt. A vásárlást követően a nemzetközi kereskedelem előírásainak megfelelően a creditek nyugdíjazásra kerültek, így ezek más célra nem használhatóak fel.

Az ellentételezés során, a nemzetközi folyamat végigvitelében a Co2libri, mint a KSZGYSZ tagvállalata közreműködött.

Legközelebb 2017 őszén kerül sor a Közép-európai régió meghatározó három napos kiállítására, az V. Ökoindustriára.