Fák és történetek

April 26, 2016

 

Éljenek a fák!

Mindegyik, kivétel nélkül.  

 

A fák életünk részei, szorosan kapcsolódnak az ott élő család, a helyi közösség mindennapjaihoz.  

 

 

A kertünkben van egy öreg körtefa. Amikor kicsi voltam, szerettem játszani alatta. Leterítettem egy takarót a földre, kivittem a plüsskutyusom és hosszú órákon keresztül játszottam a kissé árnyékos fűben. Külön felfedezendő terület volt a fa öreg kérge, mely sok helyen elvált a törzsétől és könnyen le lehetett tépni. Gyerekként persze lelkesen segítettem a leválás folyamatát. A fán élő vagy éppen csak átutazó hangyákat csoportokba tereltem és kisebb akadályversenyre fogtam őket. Sajnos ők voltak a kitartóbbak én hamarabb meguntam a versenyt.

 

Valamelyik nap szóba került a körtefa és eszembe jutottak ezek az apró gyerekkori emlékképek. A fa már akkor is öreg volt, többen javasolták, vágják ki anyáék, de ők szerencsére nem tették. A fa még ma is él, virágzik, és bőven ellát minket téli körtével.

 

A fák és a helyi közösségek kapcsolatára hívja fel a figyelmet az Európai Év Fája verseny, melyet évente rendeznek és már 15 európai ország vesz részt benne. Idén a díjat ismét egy magyar fa, a bátaszéki tölgy nyerte el.

 

A díj célja felhívni a figyelmet a fák természeti és kulturális értékére, a helyi közösségek életében betöltött szerepükre.  A nevezés során nem a fák szépségét, korát, illetve méretét díjazzák, hanem a fák közösségben betöltött szerepét. A fák sok helyen egyfajta találkozási pontként működnek a helyi közösség életében.

 

A nemzetközi versenyt a European Partnership Association (EPA, Környezeti Partnerség Egyesület), míg Magyarországon az Ökotárs Alapítvány szervezi a kapcsolódó fordulót. Itthon a versenyrészvétellel járó költségeket az alapítványi 1 % - ból fedezik.

 

Nyáron, reggelente a fák ágain éneklő madarak hallgatása éppen olyan kellemes élmény, mint megpihenni egy-egy terebélyes diófa alatt a nagy melegben. A fákon lehet hintázni és  kergetőzésre is remek lehetőséget kínálnak. A fák alatt még szerelmet vallani is más. 

Minden fának van története. Ilyen szempontból  nem sok különbség van az én öreg körtefám és az idei nyertes bátaszéki tölgy között.

 

Neked is vannak emlékeid egy fával kapcsolatban? Van történeted, mely egy fához kötődik? Írd meg és küldd el az office@co2libri.com emailcímre! Az sem gond, ha nincs írói vénád, segítünk a végső forma kialakításában. Neked csak az alaptörténetet kell elküldened. Elég a keresztneved, a település nevét és a fa fajtáját feltüntetned.

Fedezzük fel együtt a magyar fák történeteit. Rajzoljuk meg együtt Magyarország "Fák és történetek" térképét.

Várom a történeteket.

 

Please reload

Please reload

September 2, 2019

Please reload